Dalszövegek


A Ház

(Zene: Károlyi Balázs; Szöveg: Gáti István)

Mit kibír a ház! Mennyi évet!
Hogy zajlik a nagybetűs élet.
Mennyi kérdés volt és felelet,
Mit elnyelt az a négy emelet!

Mit kibír a ház! Mennyi embert!
Hány pótkávét, rosszízű reggelt!
Szatyrod, míg monoton cipeled,
Tudod még, ki lakik ki felett?

Ref.: Mit kibír a ház! Mennyi sorsot!
Mennyi fajtisztát, mennyi korcsot!
Miféle fejvesztett napokat
Takar a födém, a vakolat!

Mit kibír a ház! Mennyi áram!
Hány seb ég a kövön, a fában!
Könyvtárnyi titkot és szerepet
Tudnak a téglák, a cserepek.

Mit kibír a ház! Mennyi évet!
Hogy bohémból csökönyös vén lett.
Ajtódra új név lesz kiírva,
De a ház kibírja! Kibírja!

Ref.: Mit kibír a ház! Mennyi sorsot!
Mennyi fajtisztát, mennyi korcsot!
Miféle fejvesztett napokat
Takar a födém, a vakolat!

Levezető:
Ajtódra új név lesz kiírva,
De a ház kibírja! Kibírja!
Ajtódra új név lesz kiírva,
De a ház kibírja! Kibírja!

 

A kísérő

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Károlyi Balázs)

Mint egy sötét utcán lámpafény;

A szívedben úgy éled remény amikor;

Szíved alatt hordod gyermeked; az életed.


Hosszú út ahonnan érkezett;

Lelked átjárja a képzelet amivel;

Felszárítod fàjó könnyeit: hogy élj!  

 

Ref:

Bölcsődtől a sírig;

Fut egy végtelen híd, mi tanít.

Veled leszek mindig. Ne félj! Ooooh.

 

Mint a harmattiszta nyári fény;

A világról neki úgy mesélj amivel;  

Szívét napsugárba ülteted, az életet.

 

Őrizd ezt a tiszta két szemet;

Ahogy varázslattal rádnevet, amivel

Megálmodja apró álmait: a Reményt!

 

Az első tavaszi zápor

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Károlyi Balázs)

Felhők tornyosulnak a kék színű ég alatt
Sötétleples takaróba rejtőzik a nap
Vihar előtti csend öleli át a tájat
Nem rezgeti szellő az égig nyúló fákat

A távolban már morajlik az elszürkülő ég
És esőcseppek hullanak sebesen felénk 

Ref.: Oly friss az első tavaszi zápor illata
Szomjazva várja már a természet színpada
A mezők és a kertekben sok színes virág
Az erdők, s a tél után megújuló világ

Villámok szállnak cikázva felhők peremén
Vándorolnak a világban sziklák tetején
Itatják a felhők a szomjazó földeket
És hűs patakok szelik át a száraz völgyeket

A távolban már tisztul az ég és felsüt a nap
S a vihar után újra zengnek a madarak.
 

Dögöljön meg az értelem!

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Kőrösi László)

Dögöljön meg az értelem!
Ha elvész belőle az érzelem,
ha egymáson csak átgázolunk,
ha egymásra időt nem hagyunk,

ha rázzuk a rongyot dölyfösen,
ha másokra szólunk mérgesen,
ha simogatni már nem tudunk,
ha a szenvedély elől elfutunk,

Ref.: Akkor dögöljön meg az értelem!
Dögöljön meg az értelem!

ha szívünk egy rideg kődarab,
ha lelkünk többé már nem szabad,
ha nem érdekel csak a győzelem…
Akkor dögöljön meg az értelem!

Ref.: Akkor dögöljön meg az értelem!
Dögöljön meg az értelem!

 

Élnek még köztünk angyalok

(Zene:Krizmanich Krisztián; Szöveg: Károlyi Balázs)

Valaki utcán tölti napjait
és az élet nagyon meggyötörte
(Valaki) folyton vár még valakit
mert egy másik a szívét összetörte
 

(Valaki) séta közben megállít
nem kér másra, csak kenyérre, tejre
(Van aki) irgalommal megsajnálja
S a kezébe hullik néhány érme
 

(Valaki) újra élni szeretne
De az idő vasfoga csak rágja
(Valaki) kiábrándult mindenből
Kedveszegetten néz a világra

Ref.:
Élnek még köztünk angyalok       
Mindegy, hogy kockán mit dobok!          
Fejünkre hint egy glóriát  
Csókjával óv éjeken át!                

 

Én a szívemet

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Reményik Sándor)

Én a szívemet szétszakítottam:
ahány darabja, annyifelé van.

Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,
és csorbát nem szenved a szeretet.

Hittem, hogy minden darab új egész,
s akit szeret, azért mindenre kész.           

Mindenre kész, – de ah, – erőtelen
e balga, szétforgácsolt szerelem.

Ez a tudat éget, mint a kereszt,
én Istenem, nem így akartam ezt.         

Nem így: kapni más lelke aranyát,                                                                                                                                      s cserébe tarka rongyot adni át.

Ref.:                                                                                                                                                                          Arany lélekkapun menni által,
s fizetni pár színes szóvirággal.                                                                                                                            Egyformának lenni mindenkihez:
emberfeletti nagy szív kell ehhez
.

Én a szívemet szétszakítottam,
ahány darabja, annyifelé van.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                  Pár rongydarab jutott mindenkinek,                                                                                                                                      -és nem jutott az egész senkinek. 

 

Farkasok

(Zene: Károlyi Balázs; Szöveg: Buda Ferenc)

„Homo homini lupus“

Mióta világ a világ,
főbe a fejsze belevág,
ember embernek farkasa,
öröktől ádáz ordasa.

Ref.: Ordasok bár a farkasok,
hozzánk képest irgalmasok,
egymáshoz jók, hűségesek,
okosak, illedelmesek,
nem ölnek, csak ha éhesek.

Persze megesik, szentigaz:
köztük is gonoszra akadhatsz,
hisz néha – gondolj csak bele! –
farkas farkasnak embere.

Ref.: Ordasok bár a farkasok,
hozzánk képest irgalmasok,
egymáshoz jók, hűségesek,
okosak, illedelmesek,
nem ölnek, csak ha éhesek.

 

Fohász

(Zene: Krizmanich Krisztián; Szöveg: Vitéz Vilmos)

Legyek fűzfa ágán levél 

Esti imát dúdoló szél

Hang a csöndbe bújó pusztán

Biztos pont a hegyek ormán

Őrző lángja kéz melegének

Ritmusa halk, éji zenének.  

 

Szivárvány megtépázott égen

Napsütés fénytelen sötétben

Áldás az igazság oltárán

Átok a legyőzöttek sírján

Étele éhező gyomornak

Itala mindig szomjazónak.

 

Értelme igaz mondatoknak

Hangsúlya őszinte szavaknak

Mosoly a megkínzottak ajkán

Könnycsepp a védtelenek arcán

Mély sóhaj hullámok fodrában

Ige a templomi fohászban.

 

Ketten az ágyon

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Gáti István)

Amíg mi ketten az ágyon…
Valahol emberre lőnek.
Rügy fakad éppen az ágon,
Elkel a félárú szőnyeg.


Amíg te itten a vállam…
Ázsia vad szele tombol.
Tönkremegy csendben az állam,
Bóbita, Bóbita rombol.


Amíg az ajkad az ajkam…
Kettesért izzad a gyermek.
Úszik a zsűri a bajban,
Nagymama nézi a kertet.


Amíg mi ekkora vággyal…
Dugóba kerül a város.
Mélynyomón szökken a lágy dal.
(Énekli egy vidám páros.)


Amíg ma ordítva súgom…
Csóválja fejét az orvos.
Sikolt a vonó a húron,
S kitör egy tuzhányó, pont most!


Amíg te alélva nyögsz még,
Csók buja gyöngye a szádon.
S ki tudja, mi minden történt,
Amíg mi ketten az ágyon… 

 

Kikelet

(zene:Klaj András; Szöveg: Károlyi Balázs)

 

Kinézel az ablakon, a hideg járja át

A megszürkült réseken a szél zúg áriát

Levelek hordják megfáradtan a zúzmara kabátot

Megterhelve hátukra húzzák a megfagyott világot.

 

Ref.

Egy vagy csak a sok közül, vagy Te vagy az egyetlen,

Hogy végre valami nagyot alkoss egyszer az életben.

Hogy a fagyos éjszaka elmúltával

eljön a kikelet,

Hogy a szemed tűzének csillagával

visszanyerd hitedet.

 

A sarokban ledobva fekszik néhány nagykabát

Fagyos pocsolya tükre nyeli a hold gyémánt sugarát

Egy távoli ablakon átszűrődik a halvány gyertyafény

A ködös, szürke utca mélyéről ébred fel a remény.

 

Ref.

Egy vagy csak a sok közül, vagy Te vagy az egyetlen,

Hogy végre valami nagyot alkoss egyszer az életben.

Hogy a fagyos éjszaka elmúltával

eljön a kikelet,

Hogy a szemed tűzének csillagával

visszanyerd hitedet.

 

Hogy a fagyos éjszaka elmúltával

eljön a kikelet,

Hogy a szemed tűzének csillagával

visszanyerd hitedet.

 

Hogy a fagyos éjszaka elmúltával

eljön a kikelet,

Hogy a szemed tűzének csillagával

visszanyerd hitedet.

 

Kirakat

(Zene: Károlyi Balázs; Szöveg: Gáti István)

Belülről nézem a kirakatot.
Vennék egy boldog utcát.
Csatangolni, bámulni akarok,
Zsebembe gyűrve újság.

Látni a maszatos üvegen át
Pincért és sok-sok asztalt.
Jobbra a lámpa, ha pirosra vált,
Sóhajt a szürke aszfalt.

Ref.: Bezárnak. Tűröm, és kifakadok.
Dörmögök föl-le járva.
Kívülről nézik a kirakatot.
Forgatom: Nyitva / Zárva.
Tanárok, művészek, cicababák
Látják a sok szép könyvet.
Bámulnak engem az üvegen át.
Nekik se sokkal könnyebb

Színésznőn tenyérnyi napszemüveg,
Kezében nyurga póráz.
Könnyes a megcélzott falfelület,
Szaglik a “Női Fodrász”.

Belülről nézem a kirakatot.
Lehetne Bécs vagy Prága.
Templomok, boltok és hivatalok.
Kinézve minden drága.

Ref.: Bezárnak. Tűröm, és kifakadok.
Dörmögök föl-le járva.
Kívülről nézik a kirakatot.
Forgatom: Nyitva / Zárva.
Tanárok, művészek, cicababák
Látják a sok szép könyvet.
Bámulnak engem az üvegen át.
Nekik se sokkal könnyebb

 

Mi mindig búcsúzunk

(Zene: Károlyi Balázs;  Szöveg: Reményik Sándor)

Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,

Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,

Ref.: Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána.

Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

Ref.: Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána.

 

Minden holnap

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Károlyi Balázs)

Lezuhantak fentről a csillagok                           
Fényük nélkül sötétben megfagyok.                 
Értelmetlen, elcsépelt mondatok                        
Hogy nem érinthetlek, mert nem hagyod.         

 
Esztelenül hasít minden szó
Nem lehet, nem hagyják azt, mi jó
Összekarcolt üveg minden szív
Egy gondolat  súgja, senki nem vagy így.

 
Ref.:    Minden holnap más lesz tán                                           
            Ezt súgja az átkozott vágy                                               
            Minden vigasz hamis remény                                         
            Így  a puha ágy is szörnyű (2.: szörnyen kemény).      

Hajnali dermedtség, utcán járva
Mindenki együtt, csak te vagy árva
tyle=”font-size:14px;”>Eltűnt álmodra nem emlékszel
Csak a halkuló szívverést érzed

Elhittem néha, mit nem kellett volna

Most rám tapos a fájdalom súlya.
Elmúló hónapok, túl rövid  évek
Nélküled megfagyok, nélküled félek!

Ref.:    Minden holnap más lesz tán
            Ezt súgja az átkozott vágy
            Minden vigasz hamis remény
            Így  a puha ágy is szörnyű (2.: szörnyen kemény).

 

Modern Mesevilág

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Károlyi Balázs)

A Futrinka utcában nincs több pletyka
Tenkes kapitánya elment nyugdíjba
Frakk öreg kutya, nem a macskák réme
A Mézga család leutazott délre.

Máris szomszéd egy szanatóriumban
Süsü, a sárkány a barlangját oltja
Vuk, a kis róka egy falon kitömve
Mekk Elek sikkasztásért ül börtönben.

Ref.: Ez nem mese, ez a valóság
Mindegyik történetet leírták
Elfújta mindet a nyugati szél
És G.I. Joe kemény harcról mesél.

Vízipók fürdik az olajos vízben
Ho- Ho- Horgásznak horgászbotja sincsen
Az Ugrifüles kísérleti nyúl lett
Dr. Bubóval asszisztense végzett.

Pom Pom félredobott poratka fészek
Gombóc Artúr már felszállni sem képes
Misi Mókus elhajózott messze
Ludas Matyit Döbrögi elverte.

Ref.: Ez nem mese, ez a valóság
Mindegyik történetet leírták
Elfújta mindet a nyugati szél
És G.I. Joe kemény harcról mesél.

 

Ne hajtsd az időt

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Károlyi Balázs)

Ne hajtsd az időt,                                                   
mondta az édesapám
Az úgyis elszáll
hiába tartanád.

 
Hétfő vagy péntek,
oly mindegy már.
Egyforma napok szállnak
egymás után.

 
Ref.:
Ha egyszer innen elmegyek
Néha majd emlékezzetek
Hogy odább vittem néhány követ
Vagy lehet, hogy csak egy porszemet

 
A gyermek felnő
akár egy szemvillanás
Emlékbe hullnak a
langyos nyáréjszakák

Tavasz, nyár, ősz, tél
oly mindegy már
Szívedben ott ég
a sercegő gyertyaláng.
 

Ref.:
Ha egyszer innen elmegyek
Néha majd emlékezzetek
Hogy odább vittem néhány követ
Vagy lehet, hogy csak egy porszemet

 
Ha az időt nem ismernék, csak céltalanul járnánk.
A halál torkából bármikor visszafordulhatnánk.
Mindenütt ott lennénk, de nem lennénk sehol
 Álmunk és valóságunk lenne a pokol

 

 Ne mutass többé

(zene: Dr Rácz Zsolt; szöveg: Károlyi Balázs)

 

Félek már a világ zajától, szívemre ráült a félelem,

Lelkem örökké védtelen

Lelkük örökké védtelen.

 

A pusztítás véresre korbácsol, félek, hogy kihúnyt az értelem

Mégis így emlékezem,

Mégis így emlékekezel.

 

Ref.:

A jéghideg szélben kabátot adtál

A tűzforróságban vízzel itattál

Ha sötétben féltem, kezemet fogtad

Keresztútnál az irányt mutattad.

 

Ne retteg a világ zajától, szívedbe költöztess színeket

Léted ne legyen fénytelen

Létem ne legyen fénytelen.

 

Ref.:

A jéghideg szélben kabátot adtál

A tűzforróságban vízzel itattál

Ha sötétben féltem, kezemet fogtad

Keresztútnál az irányt mutattad.

 

Nevetni kell

(Zene: Krizmanich Krisztián; Szöveg: Deák Mónika)

Nevetni kell a gondokon,
Túl sok a ránc a homlokon.

Nevetni kell a kételyen.
Bukik, ki erre képtelen.

Nevetni kell a szólamon.
Tudom, nehéz így józanon.

Nevetni csonka képeket,
Eltakarva a lényeget.

Nevetni álmon, vágyakon,
Dicséreten és vádakon,

Nevetni, hogy ha rügy fakad,
S múlt a holnaptól elszakad.

Nevetni kell az tényeken,
Nevetni büszkeségeden,

Nevetni, hogy ha vétkezünk,
Büntetlen úgy sem élhetünk.

Nevetni kell, úgy jobb talán.
Kedved a fény a füst falán.

Nevetni úgy is hogy ha fáj,
Tüske a húsba nyomot váj.

Nevetni kell a kín alatt,
Hangod talán majd fent akad.

Nevetni könnybe-törötten,
Hitektől gúzsba kötötten,

Nevetni árnyék-perceken,
Nevetni nagyon csendesen,

Nevetni szemed behunyva,
Dilemmáidat megunva,

Nevetni annyi mindenért,
Meg nem említett érvekért.

Nevetni, hisz csak élet ez -
S egyszer mindennek vége lesz.

 

Ösztönös dallam

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Károlyi Balázs)

Hallgatom, ahogy nő a fű
Ez a tudatlanság nagyszerű
Egy ösztönös dallamot dúdol a szél
Az is lehet, hogy nem lesz már tél.

Bár a Hó anya már a küszöbön áll
És az égbolton csak a sötét madár
Károg, mert bántja a fény,
Késik a tél, így van még remény.

Az erdő altatót fúj a szélnek,
Lágyan, míg a levelek élnek
És álmában nem érzi talán,
Az ég takarót terít rá puhán.

Ref.: Bömböl a szél, harag szövi át
Már nem énekel lágy melódiát
Reccsen a törzs, egyre több a holt
Néhánynak utolsó napja volt.

Nem sajnálom, hogy elmúlt a tél
Még hosszú idő, mire visszatér
Egy ösztönös dallamot dúdol a szél
Egy gyönyörű szép tavaszt remél.

Hallgatom, ahogy nő a fű
Ez az élet végül is egyszerű
Hanyatt fekszem, az égbolt kék,
Amilyen nem volt nagyon rég

Ref.: Bömböl a szél, harag szövi át
Már nem énekel lágy melódiát
Reccsen a törzs, egyre több a holt
Néhánynak utolsó napja volt.

 

Őszintén

(Zene: Károlyi Balázs; Szöveg: Szabó Zoltán)

Őszintén, ha hitted az álmok erejét,
Ha a végtelenbe vágysz, de nem érti senki még,
Szép szavakkal talán előbbre jutsz,
De bátrabb vagy, ha tudod, hogy ügyesen hazudsz.

Ref.: Jó ez így, indulj ha menni kell,
S, ha tudod merre tartasz, célod hamarabb éred el.
Jó ez így, és nem csak annyit érsz,
Mint egy sáros cipő, mi elszakadt, de használható még.

Az egyszerűen szép néha többet ér,
Lehet sötét a felhő, de felette kék az ég.
Vedd észre az alkalmat, mi eljöhet bármikor,
Hiszen ehhez a dalhoz is elég négy egyszerű akkord.

Ref.: Jó ez így, indulj ha menni kell,
S, ha tudod merre tartasz, célod hamarabb éred el.
Jó ez így, és nem csak annyit érsz,
Mint egy sáros cipő, mi elszakadt, de használható még.

 

Titkos idegen

(Zene: Károlyi Balázs, Krizmanich Krisztián; Szöveg: Károlyi Balázs)

 

Oly régen elindultam, de messze még a vég

Száz éve az utat járom és társam a remény

A fákon harmat volt, mi könnyként hullott rám

Fázva és kínban állva barátom a magány

Bridge:

Mikor a csillagokra nézek,  a csöndbe veszve

Álomleplet szór reám az éjjel; azt várom, jössz-e

Holdasszony rideg szemmel rám néz, azt kéri,menjek

Tán nem is valóság csak árnyék, aki kerget.

 

Ref.:

Elvarázsoltál, titkos idegen

Szemed mélyén úszik tekintetem

Titkon a füledbe suttogok

Mit adnának ébredő hajnalok

 

Kövezett úton mentem, mi egyszer végetért

Nem volt, ami vezessen, csak egy kiszáradt rét.

Elkorhadt fű és bogáncs, mi ruhámra ragadt

Nemes az ki e világon még tiszta maradt.

Bridge:

Mikor a csillagokra nézek,  a csöndbe veszve

Álomleplet szór reám az éjjel; azt várom, jössz-e

Holdasszony rideg szemmel rám néz, azt kéri,menjek

Tán nem is valóság csak árnyék, aki kerget.

 

Ref.:

Elvarázsoltál, titkos idegen

Szemed mélyén úszik tekintetem

Titkon a füledbe suttogok

Mit adnának ébredő hajnalok

 

Tükörkép

(zene: Klaj András; szöveg: Károlyi Balázs)

 

Megfáradt este után a tükör elé állsz

Homályos szempár onnan mélyen figyel rád

Meghasadt foncsor küldi elszámolását

Meg nem élt vágyaid titkolt varázsát.

 

Tükörkép, mélyen a szívedbe lát

Szemedbe néz, lelked vizsgálja át.

Nem számít a rang, nem számít a tisztség.

Csak egy dolog fontos: a tisztesség!

 

         Ref.:

         Meggyónnod nem kell, nem fogad az Isten

         A Mennyországba szabadkártya nincsen.

         Nem végeztél még, amit tenned kell,

         Indulj az útra, a jelekre figyelj!

 

Megfáradt este után a tükör elé állsz

Ragyogó szempár onnan mélyen figyel rád

Elmúlt ifjúságod hiába sajnálnád

A sors arcodra festett néhány barázdát.

 

Tükörkép, mélyen a szívedbe lát

Szemedbe néz, lelked vizsgálja át.

Nem számít a rang, nem számít a tisztség.

Csak egy dolog fontos: a tisztesség!

 

         Ref.:

         Meggyónnod nem kell, nem fogad az Isten

         A Mennyországba szabadkártya nincsen.

         Nem végeztél még, amit tenned kell,

         Indulj az útra, a jelekre figyelj!

 

Végrendelet

(Zene: Károlyi Balázs; Krizmanich Krisztián; Szöveg: Reményik Sándor)

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol – és mindenütt leszek.